Élete
Készítette: Moóri Dorottya
sportkommunikátor hallgató
 
„Nihil sine Deo” – „Semmit Isten nélkül”. E három szó volt a mottója annak a remek sportembernek, akinek az életéről, munkásságáról, tragédiájáról és annak következményeiről írni fogok a továbbiakban.
 
Ez a kiváló sportoló Marian Cozma. Mint ismeretes 2009. február 8-án különös kegyetlenséggel vetettek véget az óriási termetű beállós életének. Dolgozatomban bemutatom, hogy milyen ember, sportoló volt és az elvesztése milyen hatással volt a csapatára, az MKB Veszprém Kézilabda Clubra, akik a halála után egy héttel győzelemmel tisztelegtek elhunyt csapattársuk, barátjuk előtt.
 
Több oka is van, hogy e téma mellett döntöttem. Első és legfontosabb oka, hogy az MKB Veszprém KC a kedvenc csapatom. Imádom a kézilabdát és űzöm is ezt a sportot, immáron öt esztendeje.
 
A tragédia másnapján, mikor meghallottam a hírt, nagyon rosszul éreztem magam, sírtam, mintha egy családtagomat veszítettem volna el. Pedig nem ismertem jól, nem találkoztam vele személyesen soha.
 
A halála után egy hónappal, március elején ott voltunk a csapat utolsó Bajnokok Ligája csoportmeccsén. Igaz, hogy egy góllal kikaptunk a francia Montpellier csapatától, de azt a gyászban fantasztikusan összetartó, családias – már ha ötezer emberre lehet ezt mondani – közönséget, hangulatot nem lehet leírni. Ezt át kellett élni. Még most is borsódzik a hátam, ha arra a napra gondolok. Akkor, azon a délutánon az Égi nyolcas is köztünk volt. Hogy a játékosok mit érezhettek, azt nagyon jól leírta Petre Cozma, Marian édesapja: „Az olyan meccs volt, hogy könnyekkel a szemedben játssz és nyerj.”
 
Az idősebbik Cozma, Marian édesapja fantasztikus ember. Fia elvesztése után sem roppant össze, hanem nagyon nagy lelki erőről tanúbizonyságot téve végigkísérte fiát az utolsó útján és máig megőrzi az ő emlékét. A gyászban nagy segítségére volt a veszprémi fiúknak, ő nyújtotta nekik az egyik fő támaszt.replicas relojes Ezért hatalmas tisztelet jár neki mind a magyar, mind pedig a román társadalom részéről.
 
Azóta, ha bármikor szó esik róla vagy megnézem a Róla készült filmet, a Szíven szúrt országot, a könnycseppek megjelennek a szemem sarkában.
 
Mocsai Lajosra felnézek, tisztelem őt szakmai munkája és emberi mivolta miatt. Ő is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a fiúk talpra tudjanak állni egy ilyen fájdalmas, szívszaggató esemény után és eredményesen tudjanak szerepelni a magyar bajnokságban, a Bajnokok Ligájában és a Magyar Kupában.
 
Ezek a tényezők mind hozzájárultak ahhoz, hogy én ezt a témát válasszam a szakdolgozatomhoz.
 
MARIAN COZMA ÉLETE
 
Gyerekkor
 
Marian Cozma 1982. szeptember 8-án látta meg a napvilágot Románia fővárosában, Bukarestben. Édesapja, Petre Cozma és édesanyja, Maritre, napozott, s ott ült két-három órát, …” . Ilyenkor szívesen figyelte, hogyan repülnek a madarak. A madarak iránti szeretetéből ered Marian Cozma beceneve, a Madár, vagy románul Păsărilă. Édesapja mesélte el azt a közös emléket, ahonnan származik ez a becenév: „Amikor kisfiú volt, minden télen elmentünk madarat fogni (…). Mariannal pedig húsvétkor, húsvét reggelén a madarakat eleresztettük, hadd legyenek szabadok. Ezért becézik Madárnak, nem a magassága miatt.”
 
Másik kedvenc elfoglaltsága a halászat volt. „Este szólt apának vagy anyának, hogy készítsenek egy kis puliszkát, reggel négykor felkelt, kiment a tóra halászni, s előkerült valamikor este, vagy csak másnap.”
 
 Iskolái
 
 
Két húga volt Mariannak, a tizenegy hónappal fiatalabb Ionela Negrila és a hét évvel fiatalabb Alexandra. Idősebbik húgával, Bisaval, ahogy Marian hívta, szoros volt a kapcsolatuk. A lány nagyon fiús volt, ezért állandóan bátyjával volt, együtt jártak el szórakozni a barátokkal. Marian szerette, ha a húga vele volt. Alexandra volt Marian gyengéje, állandóan vigyázott rá, gondoskodott róla.
 
Kiskorában sokat focizott a szomszédos Tei parkban, előfordult, hogy két-három órát is eljátszott a barátaival. Nagyon szerette a természetet. Szeretett a szabadban lenni. „Fogott egy pokrócot, kiment a szigee="text-align: justify;">Bukarestben, a 30-as számú Ghica Voievod Általános Iskolába járt. Idősebbik húga, Ionela is ebbe az iskolába járt. Marian még itt is óvta, féltette húgát és meg is védte, ha szükség volt rá.
 
Majd az általános iskolát sikeresen elvégezve nem vették fel középiskolába. Így legjobb barátjával Borboaca Adriannal, ahogy ő hívta Kacsával, az Elecrtoaparataj Szakiskolába jelentkezett. Öt év alatt végezte el a szakiskolát és ez idő alatt a középiskolát is. Már akkor is nagyon szerette mindenki, hatalmas szívvel fordult embertársai felé. „… az egyedüli fiú volt az osztályban, s úgy vigyázott a lányokra, mint a szeme fényére. Nagyon szerette, nagyon tisztelte mindenki…”
 
Barátaival töltötte minden szabadidejét. Együtt biliárdoztak, futottak, buliztak vagy táncoltak a diszkóban. Marian nagyon szeretett táncolni és szórakozni.
 
Mariant édesapja a testnevelési egyetem felé irányította. Több élsportolóval, például a román labdarúgó válogatott kapusával, Dani Comannal (…) a pitesti Testnevelési és Sport Egyetemre iratkozott be.” Az egyetem dékánja személyesen is ismerte Mariant, aki az egyetem vezetőjének ajánlására elkezdte a mesterképzést a bukaresti egyetemen. Cozmanak tavaly kellett volna befejeznie a tanulmányait, de sajnos már nem érte meg.
 
 Kézilabda pályafutásának kezdete
 
Marian 14 évesen ismerkedett meg és kezdett el kézilabdázni édesapja egykori edzőjénél. Három év alatt annyit fejlődött a játéka, hogy 17 évesen bekerült a Dinamo SK csapatába. Szorgalma és elkötelezettsége a sport iránt hat hónap alatt az első számú csapathoz, a Dinamo Bukaresthez segítette. Petre Cozma elmondta, hogy fiát három remek szakember, Kecskés János, Mihai Stark és Ian Mocanu irányította a magas szintű sport és a remek teljesítmény irányába. Nekik is nagy szerepük volt abban, hogy Marian elérje a világklasszis színvonalat.
 
Marian Cozma, mint profi sportoló
 
Dinamo Bukarest felnőtt csapatához 18 éves korában került. A fővárosi csapatot erősítette egészen 2006 nyaráig. Ez idő alatt szép sikereket ért el a Dinamoval, román bajnokságot nyert és kupagyőztesek lettek. Míg az EHF-kupában a legjobb nyolcba jutott csapatával.
 
2005 márciusában a beállóst az utcán brutálisan megtámadták. Az ősi rivális, a bukaresti Rapid fanatikus szurkolói felismerték és késsel rátámadtak. A hátán ejtettek egy kilenc centiméter hosszú és három centi mély vágást. „A támadás nem változtatta meg, egyszerűen túltette magát a történteken.”
 
Román válogatottsága
 
Marian Cozma profi játékos karrierje során 60-szor ölthette magára a román válogatott mezét. Válogatottbeli mezszáma a 82-es volt, utalva ezzel a születési évére. A román válogatottban 115 gólt szerzett.
 
A 2009-es horvátországi világbajnokságon a magyarokkal egy csoportban szerepelt a román válogatott. Marian kevés szerephez jutott a világversenyen. A mieink elleni csoportmérkőzésen is csak perceket játszott és egy gólt dobott. Ez után elégedetlenül nyilatkozott és felmerült benne, hogy lemondja a válogatottságot, amit kis idő múlva meg is tett. Édesapja kijelentette, hogy ha már nem Aihan Omer lesz a román szövetségi kapitány, akkor örömmel visszatér a válogatottba.
 
Veszprémbe szerződése
 
Az MKB Veszprém KC vezetősége 2005-2006-os Bajnokok Ligája (továbbiakban: BL) idényben figyelt fel az óriási termetű, 211 cm magas beállósra. A Dinamo Bukarest egy csoportban szerepelt a bakonyi csapattal, és mind a románok mind Marian nagyszerű teljesítményt nyújtott a két mérkőzés folyamán. Cozma a két mérkőzésen összesen 12 gólt dobott, ebből kilencet a veszprémi mérkőzésen. Ezzel a teljesítményével felhívta magára a bakonyi vezetők figyelmét, akik a visszavágón már kész szerződéssel várták a román válogatott beállóst. A mérkőzés után alá is írták a megállapodást, annak ellenére, hogy Madárnak több kérője is volt. Többek között szerette volna megszerezni őt Nagy László, a magyar válogatott játékosának csapata, a Barcelona. Veszprémbe igazolása annak tükrében nagy eredmény a magyar csapat szempontjából, hogy Marian nagy álma volt, hogy egyszer a Barcelona csapatában játsszon. Ragaszkodott a veszprémi együtteshez, éppúgy, mint az ügyvezetőhöz, Hajnal Csabához, aki apja helyett apja volt Magyarországon.
 
2006 nyarán érkezett meg Veszprémbe. Gulyás Péter, a csapat balszélsője: „Megjött egy lakli, aki kicsit ügyetlen volt a labdával. Mindenhova fényképezőgéppel járt. Úgy is hívtuk, hogy turista. Az elején olyan nehezen illeszkedett be a csapatba, de akkor is csak vigyorgott,mosolygott azon, hogy mi azt mondjuk neki turista.” Ekkor a dunántúli csapatnak Zdravko Zovko volt az edzője. Amikor Marian elkezdte az edzéseket, akkor a horvát edző csak négy játékosnak tartott edzést, köztük Cozmanak és Dejan Pericnek is. A szerb válogatott kapus is egy időben igazolt Veszprémbe Madárral. Első találkozásukra Peric így emlékszik vissza: „Ha megismerkedem valakivel, mindig meghatározó számomra az első megérzés. Marian vidám, őszinte srác benyomását keltette bennem.”
 
Madárka szegény körülmények között nőtt fel, de veszprémi három éve alatt már jó módban élt. Nála mindig a család volt az első, támogatta őket anyagilag is. Édesanyjával naponta többször beszélt telefonon. Öt nyelven beszélt, többek között veszprémi évei alatt megtanult magyarul is.
 
Veszprémi évei
 
Első évében, Zovko edző idején keveset játszott, csak a kisebb meccseken kapott szerepet. Második évében, Mocsai Lajosnál nagyobb bizalmat kapott és az ő kezei között fejlődött nagyon sokat Marian. Mocsai rendkívül jó pedagógus is amellett, hogy remek szakember, és ez a plusz kellett ahhoz, hogy kiváló játékos váljék a beállósból. Csoknyai István, az MKB Veszprém másodedzője és a magyar férfi kézilabda válogatott szövetségi kapitánya fogalmazta meg, hogy miért vált Marianból ilyen remek játékos: „Rövid időn belül azért tudott ilyen magasra jutni, mert alázattal tisztelte, szolgálta a sportágat és szerette a társait.”
 
Egy átlagos testalkatú kézilabdázó tehetetlennek bizonyult az óriás beálló mellett. Magasságából adódóan könnyen megjátszható volt, és nagyon jó játékos kapcsolat alakult ki közte és a szerb-magyar állampolgár Nikola Eklemovics között. Magasan betette neki a labdát középre és a védőknél egy fejjel magasabb Marian egy kézzel könnyedén elkapta, s kapura fordult vele. Nem lehetett megfogni. Másik hatásos fegyvere volt, amikor kimozdult a falból, labdát kapott valamelyik társától és visszafordulva a kapu irányába hatalmas átlövés gólokat dobott.
 
Szép sikereket ért el a veszprémi csapattal az ott töltött három szezonja alatt. Első szezonjában az együttes felemás teljesítménnyel zárt. A bajnokságban hat év után elhódította tőlük az első helyet a Pick Szeged kézilabda csapata, ugyanakkor a Magyar Kupa győzelemmel tudták kárpótolni a szurkolókat. A 2007/2008-as szezon már neki is és a csapatának is jól sikerült. Ő Mocsai mester kezei alatt sokat fejlődött, többet játszott, s ez is hozzájárult ahhoz, hogy egy év kihagyás után ismét ők legyenek a bajnokok. Míg ebben az évben a Magyar Kupa döntőjében maradtak alul az Tisza-parti alakulattal szemben. Elértek még egy hatalmas sikert 2008-ban,ugyanis 16 év után sikerült ismét megnyerniük az EHF Kupagyőztesek Európa Kupáját (továbbiakban: KEK). A 2008/2009-es szezon is remekül kezdődött az MKB-s fiúk számára. Februárig, Marian tragikus haláláig veretlenül vezették a Magyar Bajnokságot és Bajnokok Ligája csoportjukban is közel kerültek a továbbjutáshoz. Marian 72 bajnoki mérkőzésen öltötte magára az MKB-s mezt és ez alatt 228 gólt szerzett. Halála előtt hosszabbította meg szerződését a klubbal.A BL továbbjutás összejött Ilyés Ferencéknek Madárka halála után. A beállós emlékére pedig megnyerték 2009 májusában a Magyar Bajnokságot.
 
Legjobb veszprémi barátai
 
Ilyés Ferenc
 
Marian Cozma egyik legjobb barátja Ilyés Ferenc volt. Ilyés is Romániában született, Erdélyben, de ennek ellenére, amíg kint élt Székelyudvarhelyen nem találkoztak egymással. Kapcsolatuk nem indult zökkenő mentesen. Amikor Ilyés még a Pick Szeged játékosa volt, akkor találkoztak először, de csak köszönő viszonyban voltak. Feci, ez a beceneve Ilyés Ferencnek, elmondta, hogy amikor Veszprémbe igazolt, félt, hogy rá fog akaszkodni Marian, mert ő beszél románul. Ugyanakkor tartott is tőle, mert azt hallotta, hogy Madár szereti az életet és szeret mulatni. A beállósnak is voltak fenntartásai az átlövővel szemben. „Később elmondta, hogy neki is voltak furcsa érzései velem kapcsolatban, mondván jól beszélem az anyanyelvét, de igazából magyar vagyok, s ezért majd nem állok szóba vele.” Ám az élet rácáfolt mindkettőjükre. Hamar barátságot kötöttek. Szabad idejüket jó részt együtt töltötték, gyakran ültek be Marian törzshelyére kávézni. Este az edzés után elmentek kapucsínót inni, majd beültek valahova vacsorázni. Ez azonban nemcsak kettejük időtöltése volt, hanem velük tartott még Zarko Markovic, Zarko Sesum és Marko Vujin is. „Így együtt alkottunk egy társaságot.” (IV. melléklet)
 
Marko Vujin
 
Marko Vujin volt Cozma másik legjobb barátja a veszprémi csapatban. Vujin is ugyan abban az évben, 2006-ban igazolt a bakonyi alakulathoz a Dunaferr csapatától. Igaz, korábban, már 2004-ben találkoztak egy román-szerb világbajnoki selejtező mérkőzésen.
 
Markonál jobban senki sem ismerhette Madárkát. Közel volt egymáshoz a lakásuk, és „Veszprémbe mindketten szingliként érkeztünk, (…) rengeteg szabadidővel rendelkeztünk, amit többnyire közösen töltöttünk el.” Reggelente együtt kávéztak, délben közös ebéd, majd az esti edzés után is együtt ütötték el az idejüket.
 
Marian két alkarján látható tetoválások is szorosan kapcsolódnak barátjához. 2008 tavaszán ugye KEK győztesek lettek és ekkor „… közösen eldöntöttük, hogy tetováltatunk valamilyen szöveget magunkra. (…) augusztusban együtt mentünk el egy veszprémi szalonba. Előbb Marian alkarjára került fel egy latin mondás:” Nihil sine Deo”, mely szerint „Semmit Isten nélkül”, majd én következtem…”.
 
Marian bekerült a román válogatottba, mely a 2009-es horvátországi világbajnokságra készült. A felkészülés ideje alatt odahaza, Romániában megismert és megszeretett egy lányt, Klaudiát. A lánnyal azon a tragikus estén felmentek Markoékhoz és együtt indultak el megünnepelni Iváncsik Gergő újszülött kisfiát.
 
A tragédia
 
2009. február 7-e, szombat. Az MKB Veszprém KC e nap délutánján Veszprémben játszott Magyar Kupa mérkőzést a Balatonfüred csapata ellen. A bajnokcsapat hozva a papírformát 42-23-ra legyőzte a füredi egyesületet, ezzel bebiztosítva helyét a legjobb nyolc együttes között. Cozma ezen a mérkőzésen is nagyban hozzájárult a győzelemhez, négy gólt dobott a meccs folyamán.
 
A mérkőzés után a csapat egy része elment vacsorázni Marian kedvenc helyére, Chianti olasz étterembe. „Előételként mindig carpacciót rendelt, utána steaket evett, jó véresen, gombamártással. (…) Nagyon kellemes hangulatban telt az este.” Ezután a csapat összes tagja a Mokka Kávézó és Bárba volt hivatalos ünneplésre, ugyanis a csapat válogatott balszélsőjének, Iváncsik Gergőnek néhány nappal a mérkőzés előtt született meg kisfia, Iváncsik Máté. Innen néhányan, köztük Marian Cozma, Zarko Sesum, Ivan Pesic és Ilyés Ferenc, amikor ez a kávézó bezárt, tovább indultak a Virág Benedek utcai Patrióta Lokál Klubba.
 
Itt nagyon jól szórakoztak, táncoltak, buliztak, míg beléjük nem kötött egy harminc tagú banda. „A balhé az utcán folytatódott – és ott is ért véget…” Marian Cozmát szíven szúrták, míg két társát, Ivan Pesicet és Zarko Sesumot súlyosan megsebesítették. Cozma segítségére egyik jó barátja, Ilyés Ferenc sietett. „Odaugrottam, próbáltam segíteni, de nem lehetett. Önkívületi állapotba kerültem, ezért alig emlékszem valamire azokból a percekből.” Szemtanúnk elmondták, hogy azon az éjszakán volt egy játékos, aki hatalmas hőstettet vitt véghez. Uros Vilovszki előbb elállta a támadók útját a felfelé vezető lépcsőn, majd kint az utcán magára vonta a banda figyelmét. Ez sikerült is, mert többen elkezdtek utána futni, de sikerült leráznia őket. Ezután visszatért a helyszínre, ahol a vesén szúrt Ivan Pesicet gyalog elkísérte a megyei kórházba úgy, hogy közben összefogta a vérző sebet. Ezért a tettéért Debreczenyi János, Veszprém város polgármester életmentő kitüntetést adott át neki a 2009. február 18-ai Tatabánya elleni bajnoki mérkőzés előtt.
 
Sérültek
 
A másik két sérült túlélte a támadást. Ivan Pesicnek el kellett távolítani az egyik veséjét. Ő felépülését követően nem játszott a veszprémi együttesben, mert a magyar sportorvosi szabályok szerint nem kaphat játékengedélyt olyan sportoló, akinek az egyik veséje hiányzik. Zarko Sesumot a támadáskor arcon rúgták, ő arccsont-törést szenvedett, amit a veszprémi kórházban megműtöttek. Szerencsére gyorsan felépült, így Sesum két hónappal a műtét után, 2009. április 19-én, a Magyar Kupa négyes döntőjén tért vissza a csapatba.
 
A Tragédia után
 
„… hozzáláttam a veszprémi utazásom megszervezéséhez, de nem is tudom pontosan, miként sikerült, hiszen mindent gépiesen csináltam, miközben rettenetes bénultság és fájdalom lett úrrá rajtam…” Petre Cozma a tragédia másnapján érkezett meg Veszprémbe fiatalabbik lányával, Alexandraval. Azért jöttek, hogy kedden, február 10-én hazavigyék szülőházába Mariant. Ezen a nehéz napon a két rokon mellett támaszként jelen volt Románia magyarországi nagykövete, Ireny Comaroschi.
 
Délelőtt tíz órakor kezdődött a szűk körű búcsúztatás a Veszprém Arénában, ahova sorra érkeztek meg a megtört veszprémi játékosok és a klub vezetőségi tagjai. A zártkörű búcsúztatáson minden játékos a koporsóra tett egy szál vörös rózsát. Mindenki csendben búcsúzott el Veszprémben. Tizenegy órakor a koporsót szállító bukaresti rendszámú kocsi kigurult az Arénából és elindult hosszú, körülbelül ezer kilométeres útjára.
 
Első megállója a menetnek az Újszegedi Sportcsarnoknál volt. Több száz ember várta, hogy végső búcsút vehessen a beállóstól. Itt elbúcsúzott tőle a szegedi együttesben játszó három honfitársa is, Valentin Ghionea, Julian Stamate és Adrian Petre. A fekete limuzin 14:45 perckor továbbindult Bukarest felé.
 
A koporsót szállító autó előtt végig tisztelegtek Románia szerte. „Románia az utcán várt, mögöttünk Magyarország az utcán maradt. Így tisztelegtek két ország bajnoka előtt…” A menet megállt Aradon, ahol misét tartottak, majd a következő állomás Déva városa volt. A városok között pedig végig álltak az út mellett sorban az emberek. Déva körül, úgy hajnali kettő tájékán történ egy nagyon felemelő pillanat. „… két öregasszony állt gyertyával. Elképzelhetik, nem volt mobil telefonjuk, honnan is tudhatták, mikor megy el a konvoj a gyermekemmel. (…) kiszálltam, kinyitottam hátul az ajtót, megcsókolták a koporsót (…) Azt hiszem, ez volt a legmeghatóbb jelenet az úton.” A hosszú út végén Marian Cozmát visszakapta családja. Ortodox szokás szerint nyitott koporsóban ravatalozták fel  volt gyermekszobájában. Három napig, a péntek délelőtti temetésig, még otthon volt.
 
A Veszprémi csapat is részt vett a pénteki temetésen, annak ellenére, hogy vasárnap egy nagyon fontos BL csoportmeccs várt rájuk. „Minden játékos el akarta kísérni Mariant utolsó útjára, s ennek a kérésnek nem lehetett, de nem is akartunk ellenállni.”
 
Több ezer ember kísérte el utolsó útjára a bukaresti Pipera úti temetőben. A temetés legfájóbb és egyben legmeghatóbb jelenete volt, amikor a bukaresti és veszprémi sportolók együtt vitték a ravataltól a sírig a koporsót. „Hangsúlyozom: senki, de senki nem mondta nekik.” Az utazásban nagy segítségére volt a bakonyi egyesületnek a honvédelmi miniszter és a pápai reptér. A csapat rendelkezésére bocsátották a katonai csapatszállító gépet, s így még aznap este haza tudott repülni Pápára. Ennek a pénteki hazaérkezésnek azért is volt nagy szerepe, mert a csapatra két nap múlva sorsdöntő mérkőzés várt a spanyol Ademar Leon ellen.
 
 Az első meccs nélküle
 
Igen, mert vállalták a fiúk a játékot egy héttel a tragédia után. Dejan Peric, a csapatkapitány állt a fiúk elé a haláleset utáni első edzésen. „… ott kell lennünk Bukarestben Marian temetésén, hogy végső búcsút vehessünk tőle. Utána viszont játszanunk kell, mert csak így mászhatunk ki abból a lelki mélységből, ahová társunk elvesztésével zuhantunk.” Carlos Reinaldo Perez, a csapat magyar válogatott balátlövője is egyetértett a vasárnapi mérkőzés lejátszásával. „… nélküle is meg kell próbálnunk újabb sikereket elérni. Ezt ő is így akarná, hiszen mindennél jobban szeretett győzni. Nehéz meccs következik vasárnap, s érte is fogunk harcolni.”
 
A veszprémi B-közép a maga módján tisztelgett az egykori klasszis játékos előtt. Mindenki fekete felsőt húzott és készítettek egy transzparenst, melyen ez állt: „Adio Pasarila, Viszlát, Madárka!” Az egész csarnok, közel ötezer ember egy perces néma gyász szünettel adózott volt játékosa előtt.
 
A mérkőzést a hazai csapat nyerte meg 28-26-ra. A meccsen remek teljesítményt nyújtott a kapus, Dejan Peric és az irányító, Nikola Eklemovics. A veszprémi csapat irányítója kilenc gólt dobott a mérkőzés folyamán és remekül szervezte a játékot. 14-14-es állásnál volt Eklemovics mérkőzésen lőtt legszebb gólja. Ilyés Ferenc adott neki olyan passzt, amit anno ő adott még Cozmanak. Magasan bejátszotta a labdát a védőfal felett és Nikola egy kézzel elkapta, lehúzta a levegőből és egyből kapura is fordult vele. Ezzel a góllal alakult az eredmény 15-14-re.
 
A mérkőzés végén az egész csarnok felállva tapsolta meg a remekül küzdő csapatot. Az ötezer ember közül senki nem mozdult, közel negyven percig éltették a játékosokat és Marian Cozmat. Több játékos elsírta magát, kijött belőlük minden érzelem.
 
A csapat ezen a meccsen Cozmaért játszott, érte illetve neki nyerték meg. Tették ezt úgy, hogy igazából sem mentálisan, sem fizikailag, sem taktikailag nem volt ideje felkészülni a Leon ellen a játékosoknak. A Viasat3 televízió csatorna közvetítette a mérkőzést, melynek riportere a lefújás után interjút készített Mocsai Lajos edzővel. Mocsai elmondta, hogy a keret nagy része a világbajnokságról tért vissza, és ezért keveset tudtak együtt edzeni. Azonban a legfontosabb elmondása szerint az volt, „hogy a teljesítő képes tudás viszonylatában a lelkiekben ki tudjunk tartani hatvan percig.”
 
Petre Cozma így emlékszik vissza arra a mérkőzésre: „Nem fogom elfelejteni azt a meccset, amit a veszprémi csapat az Ademar Leon ellen játszott, két nappal a temetés után. Azt a meccset a fiamért játszották, Marian ott tényleg a nyolcadik volt. Olyan mérkőzést talán soha nem fogunk látni. Azt mondanám, hogy az évszázad meccse volt.”
 
Petre Cozma fia tragédiája után megmutatta emberi nagyságát. Nagy veszteség érte, ő mégsem roppant össze, hanem vigasztalt és támogatott mindenkit. Azt mondta, hogy elveszítette szeretett fiát, de ezzel együtt kapott tizenöt új fiút, a játékosokat. Ilyés Ferenc, a jó barát beszélt erről a remek emberről: „Marian mindig úgy beszélt az apukájáról nekem,replicas de relojes hát hogy az apukája egy Isten. (…) És nekem így kellett rájönnöm, hogy Mariannak igaza volt. (…) Az apukája tényleg egy fantasztikus ember. Amikor nekünk kéne, ennek a 15 embernek erőt adni neki, pont a fordítottja történik. Ő ad erőt nekünk. Eljön a mérkőzésünkre, SMS-t küld, hogy verhetetlenek vagytok a mérkőzés előtt.” Ezáltal is sokat segített a játékosoknak a gyász feldolgozásában.
 
 A gyász folyamata
 
A gyász fogalma szerint egy folyamat, amelyben megpróbál az ember alkalmazkodni a veszteségéhez, a veszteségeihez. Ez egy belső folyamat, amely rendkívül nehéz, fájdalmas időszak és lassan történik. Amikor gyászolunk, akkor elengedjük azt, akit elvesztettünk.
 
A halál és annak különböző kultúrái minden embert különböző szinten érint meg. Az, hogy milyen módon gyászol az ember és hogy a gyász folyamata meddig tart sok tényezőtől függ. Függ a gyászoló személy életkorától, annak az életkorától, akit elveszítettünk. Függ attól, hogy milyen kapcsolatban voltunk az illetővel. Mélyebben éli meg a gyászt a család, a közeli barátok, az ismerősök és az idegen emberek – ez esetben a szurkolókra és a két ország népére gondolok. Függ attól, hogy mennyire voltunk felkészülve az elvesztésére és hogy milyen módon hunyt el a szerettünk. Marian Cozma esetében egy fiatal, életerős férfiról van szó, mindössze 26 esztendős volt. Brutális emberi kegyetlenséggel ölték meg, nem lehetett felkészülni az elvesztésére, hirtelen történt. Ez mélyíti a gyászt. Sok ember gyászolta, és gyászolja Mariant. Családja, barátai, ismerősei, játékostársai, az európai kézilabda társadalom és a két ország, Románia és Magyarország állampolgárai.
 
A gyász egy krízisállapot. Ebben a krízis állapotban a gyászoló ember személyiségének folytonossága megszakad. Ezért fontos, hogy az egyén szembe tudjon nézni a veszteségeivel.
 
Gyász folyamatának szakaszai
 
A gyász folyamatát három szakaszra osztották fel.
1. A sokk stádiuma
2. A veszteség tudatosítása
3. A felépülés szakasza.
 
 Első szakasz
 
Az első szakasz egyfajta „sokk, bénultság és hitetlenség”. Ez mindenkinél megjelenik attól függetlenül, hogy felkészült-e az egyén a veszteségre vagy sem. Ebben szakaszban történik meg a halál tagadása. Az ember nem akarja elhinni a veszteséget, más forrásból is meg kell erősítenie a tényt. A tagadás és a hitetlenség a további szakaszokban is megmaradhat. Ez az egész folyamat ahhoz kell, hogy az elfogadhatatlan tényt valósággá tegye. Iváncsik Gergő több hónappal a tragédia után is képtelen volt feldolgozni a veszteségét. „Még mindig hetente egy-két alkalommal esténként eszembe jut, ilyenkor legalább két-három órába telik, mire el tudok aludni. (…) Úgy érzem, évekbe telik, mire sikerül feldolgoznom az elvesztését.”
 
Második szakasz
 
Az első, viszonylag rövid idejű szakasz után következik a veszteség tudatosításának szakasza. Ez a súlyos pszichés fájdalom szakasza, ez egy hosszabb időszak. Erre a szakaszra jellemzőek a nagy érzelmi hullámzások és a testi panaszok. Ilyenkor a gyászoló személy levertséggel, hiperaktivitással és regresszióval – visszaesik az egyén egy kiszolgáltatottabb stádiumba – küzd. Ebben az időszakban kettős tudati állapotba kerül az ember: egyszerre van jelen a veszteség elutasítása és elfogadása. Ezt kettős érzelmek kísérik, például a düh és a megbocsátás, a szeretet és a gyűlölet, a lemondás és az újraépítés, a kétségbeesés és a remény. Bűntudata van az egyénnek szerette halála után. Bűntudat amiatt, amilyen hibákat elkövetett ellene életében és saját negatív érzései miatt is. Ezért világgá kürtöli, hogy aki meghalt, az tökéletes személy volt. Ez az idealizálás Marian Cozmanál is megfigyelhető, bár ő valóban ilyen ember is volt, példaértékű életet élt. „Életem eddigi huszonnégy éve alatt még egy ilyen jó emberrel nem találkoztam. Rendkívül segítőkész volt, közvetlen és barátságos, ezért Veszprémben mindenki szerette.” Így emlékezett rá vissza legjobb barátja Marko Vujin. Dr. Kreicsik-Csordás Tünde, egy örök Cozma-fan: „Munkámból adódóan naponta találkozom hajléktalanokkal, elesett, szegény sorsú emberekkel, akik szintén hálával emlékeznek a mi óriásunkra és őrzik emlékét. Rengeteg embernek segített, akikről nem is tudunk, hiszen mindezt csendben önzetlenül tette. Ilyen EMBER volt, és a világ szegényebbé vált nélküle.”
 
Akkor kezd el az ember a gyász folyamatának vége felé közelíteni, amikor mindenki megtalálja a rá jellemző, egyéni módot, hogy szembesüljenek az elfogadhatatlanság tényével, a veszteségükkel.
 
Harmadik szakasz
 
Az első sokk után, majd a pszichés fájdalmon túl elérkezik az egyén az utolsó szakaszhoz, a felépüléshez. A gyász befejezése annyit jelent, hogy alkalmazkodik az ember a veszteséghez és képes elfogadni azt. Ezután képesek a gyászolók újra örülni, nevetni, visszanyerik kiegyensúlyozottságukat, reményeiket, energiáikat.
 
Folyamatok utáni jellemzők
 
Ezek a szakaszok nem határolhatóak el ilyen élesen. Jó, ha odafigyelnek a szakaszok közötti átmenetekre. Például az első és második szakasz közötti időszakra kettős tudati állapot jellemző. Ekkor jelen van az el nem fogadása a veszteségnek és az élménnyel való találkozás is. Később e kettősség lesz az alapja a tragédia feldolgozásának.
 
George Pollock a gyász folyamatát az ember „egyik legátfogóbb alkalmazkodási teljesítményének” véli. Ez a folyamat gyakran a személyiség fejlődéséhez és éréséhez vezet. Ha valaki fiatalon veszíti el valamelyik közeli hozzátartozóját, akkor hamar fel kell nőnie a dolgokhoz és esetleg a helyébe lépni.
Az évfordulók ismét visszahozhatják a gyászt, a szomorúságot, a kétségbeesést és a magányt. Ezek az érzelmek még jóval az után is jelentkezhetnek, hogy ha már feldolgozták a veszteséget, elfogadták azt és felépültek a krízisből.
 
A gyász mégis véget ér egyszer. Akkor is, ha néha visszaesnek, visszatér a fájdalom és akkor is, ha úgy érzi, hogy a fájdalom nagyobb lett. A gyász feldolgozásának akkor lesz vége, ha elsajátítjuk a halottunkat, saját belsőnkkel tesszük eggyé őt.
Balassa Levente pszichológus a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy a gyászra időt kell hagyni. Legfontosabb, hogy a játékosok beszéljenek, akár egymással, akár szakemberrel. A veszprémi együttes nem igényelte pszichológus segítségét, egymás között kívánták megoldani a problémákat. Elmondta, hogy ilyenkor nagy szerepe van az edzőnek is, azaz szükség volt Mocsai Lajos problémamegoldó képességére. Balassa szerint az első a Cozmától tanultak felidézése, milyen pluszt adott ő a csapatnak, azonban azt is el kell képzelniük, hogy Marian mit csinálna most ebben a helyzetben.
 
A csapat együttes erővel, egymást segítve és egymásra támaszkodva dolgozta fel a történeteket. Gál Gyula is próbált segíteni társainak és ezzel együtt magának is az elfogadásban. „… biztosan támogatnunk kell egymást és nem csak az elkövetkezendő napokban, hanem folyamatosan egész évben. Hiszen ha egymást segítjük, akkor tudunk előre lépni, ha kar-kar öltve megyünk tovább.” A gyász, a tragédia összehozta a csapatot. Mocsai Lajosnak, a csapat edzőjének erősnek kellett lenni, neki nem szabadott kimutatnia fájdalmát, főként a fiúk előtt nem. Neki ott volt segítségként a családja, felesége és a belső tartása, hite.
Azóta is legfőbb támaszai egymásnak a játékosok, de sokat köszönhetnek a családjuknak, edzőjüknek és Petre Cozmának. „… inkább magunk között próbáltuk kibeszélni a súlyos fájdalmunkat.”
 
Marian Cozmáról mondták
 
„Szeretteink, barátaink elvesztésekor könnyen mondjuk, hogy: „Soha nem feledünk!”. Aztán az idő megteszi hatását, begyógyítja a korábban ’oly’ fájó sebeket, és az élet megy tovább a maga útján. Én azt szeretném, hogy ezúttal valóra váljon a kijelentés, és valóban soha ne feledjük el, hogy élt egyszer köztünk egy remek román srác, Marian Cozma.” Ilyés Ferencen ez nem fog múlni, a szívében örökre élni fog Marian. Iváncsik Tamás azóta sokat rágódik, hogy mi lett volna, ha a Balatonfüred együttese belemegy a mérkőzés időpontjának a megváltoztatásába. Ha bátyjának a feleségét és újszülött kisfiát kiengedik a kórházból hétvégére és Gergő nem hívja össze a csapatot egy ünneplésre. „Elfogadhatatlan számomra, hogy egy huszonhat éves, erőtől duzzadó fiatalember úgy veszítse el az életét, ahogy Marian.”
 
Azóta a játékosok nem szívesen járnak el szórakozni Veszprémben. Inkább otthon vannak, tévét néznek, családjukkal vannak.
 
A csapattársai, barátai csak jó és szép dolgokra emlékeznek vissza vele kapcsolatban. Iváncsik Tamás szeretné, ha ez így is maradna. „Jó lenne, ha mindenkinek így maradna meg az emlékezetében.” Dejan Peric az öccseként szerette és vigyázott Marianra. „Őszintén élte az életét, érzelmeit le lehetett olvasni az arcáról. (…) Háromszáz százalékon élte az életét, bármit csinált, azt a maximumon tette. (…) vallásos emberként szerette és tisztelte az embereket, ugyanakkor minden érdekelte, rendkívül nyitott és tanulékony.” Peric számára az emberisége volt a legfontosabb. Ha erőre van szüksége, akkor mindig visszaemlékezik Marian mosolyára.
 
Marko Vujin felfigyelt egy igen érdekes dologra Mariannal kapcsolatban. „A számok azt mutatják, sorsszerű volt, ami történt: ’82-ben szeptember nyolcadikán született, február nyolcadikán halt meg, és a halálát követő első meccsen itthon a spanyol Ademar Leónnal 28:26-ra nyertünk úgy, hogy az utolsó három percben egyik csapat sem tudott gólt dobni. 28:26, amit úgy is olvashatok, hogy második hónap nyolcadika, a másik oldalon pedig a szám, amennyi évet élt, huszonhatot…”
Gulyás Péter is nagyon szerette Cozmat, hiszen ő maga is egy bohókás természetű ember, akárcsak Marian volt. „Tényleg, egy rossz szó nem lehet rá.”
Senki nem is mondott rá rosszat. A mai napig őrzik mindenhol az emlékét.
 
Emlékezés
 
Marian Cozma emléke előtt sokan tisztelegtek Veszprémben, Magyarországon és Romániában egyaránt. A MKB Veszprém KC csapata visszavonultatta Marian mez számát, a nyolcast. Ezután senki sem öltheti magára ezt a mezt és ezt a számot. A Veszprém Arénában van kifüggesztve a mez a lelátó felett.
 
Az Ademar León elleni mérkőzés előtt szervezett a Veszprémi Kézilabda Fan Club egy csendes menetet. A hatezer fős tömeg a tragédia helyszínéről indult és a Veszprém Arénához érkeztek. Remport Csaba, a szurkolói klub elnöke elmondta, hogy segítséget kaptak a rendőrségtől is. A biztonság érdekében negyven civil ruhás rendőr is vonult a tömegben.
 
Közben az interneten folyamatosan írták a szurkolók az ötleteket, hogy miképp lehetne még emléket állítani Mariannak. Az egyik ilyen ötlet megtetszett a Fan Club elnökének is, így elkezdték szervezni, hogy szobrot állítsanak Cozmanak. Gyűjtést szerveztek, hogy fedezni tudják a szobor költségeit. Bankszámlát nyitottak, illetve a mérkőzések előtt is lehetett adományozni. A projekt fővédnökének felkérték Mocsai Lajos edzőt, aki nem csak a nevét adta, hanem a tervezés minden szakaszában aktívan részt vett. A szobor elkészítésére Mihály Gábor, Munkácsy-díjas szobrászművészt kérték fel.
A szobrot 2010. február 6-án avatták fel a Veszprém Aréna előtt. A mellszobor talapzatát is felajánlásként kapták, ez egy gránittömb. Az avatáskor beszédet mondott többek között Mocsai Lajos, Petre Cozma, Debreczeny János, Veszprém város polgármestere, Dejan Peric, csapatkapitány. (VIII. melléklet)
 
Mécses tartót avattak a gyilkosság helyszínén a Patrióta Lokál nevű szórakozóhely előtt. Akik itt teszik tiszteletüket, azok a tartóra helyezhetik el a gyertyát. Itt a helyszínen megemlékezést tartottak Marian születésnapján, 2009. szeptember 8-án.
 
A tragédia után két nappal, 2009. február 10-én, kedden a veszprémi városháza dísztermében a város vezetői közgyűlést tartottak, amelyen elfogadták polgármesterük, Debreczeny János azon javaslatát, hogy Marian posztumusz kapja meg a város tiszteletbeli polgára címet. A Veszprém címerével ellátott emlékplakettet és az oklevelet Marian Cozma édesapja vette át a vezetőktől. Nem csak Magyarországon, hanem Bukarestben is díszpolgárrá avatták.
 
Írtak a tiszteletére egy dalt, Viszlát égi nyolcas címmel. Ezt a dalt először a 2009. március első hétvégéjén, a Montpellier elleni hazai BL mérkőzésen játszották le. (IX. melléklet)
Filmet készítettek a tragédiáról és annak hátteréről. A film rendezője Kálomista Gábor volt, aki folytatását tervezi a filmnek. A filmet 2009. május 7-én mutatták be.
 
A román férfi kézilabda válogatottnál is visszavonultatták a mezszámát. Már ott sem viselheti senki a 82-es számú mezt.
 
Emlékmérkőzéseket szerveztek a két ország, Románia és Magyarország részvételével. Először 2009. augusztus 12-én a Puskás Ferenc Stadionban a két ország labdarúgó válogatottja lépett pályára Marian emlékének adózva. Ezt a barátságos mérkőzést a Román válogatott nyerte meg 1:0-ra. Majd 2009. szeptember 19-én Nagyváradon rendezték meg a Románia-Magyarország kézilabda emlékmérkőzést. Ezt a mérkőzést is a román válogatott nyerte meg 31-30 arányban.
 
Cozma román csapata, a Dinamo Bukarest is mellszobrot akar állítani a sportkomplexumuk előtt.
Halála után a Segesvári Nemzeti Olimpiai Tehetséggondozó Kézilabda-központ felvette Marian Cozma nevét.
 
Bukarestben utcát neveztek el róla, még pedig azt az utcát, ahol korábban élt.
 
Emlékkoncertet rendeztek Budapesten az A38-as hajón román és magyar művészek és zenészek részvételével 2009. május 10-én.
 
Marian Cozma édesapja, Petre Cozma is átvehetett egy díjat Magyarországon. Gyenesei István, önkormányzati miniszter a „Magyar Sportért Emlékérem” arany fokozatát adta át neki 2009. március 14-én. Ezt az emlékérmet Bukarestben vette át Petre Cozma.
 
Befejezés
 
Ennek a történetnek, ennek az eseménynek igazán nagy a társadalmi jelentősége. Az, hogy egy román fiatalembert brutálisan meggyilkolnak Magyarországon, akár tovább feszíthette volna a húrt a két ország között. Azonban akadt egy olyan ember, Debreczeny János, aki nem szerette volna a feszültséget, a rasszizmust tovább szítani, így egyetlen mondatával lehűtötte a kedélyeket. Petre Cozma is a megnyugvást tartotta a legfontosabb szempontnak. Ezt jól példázta, hogy a temetésre érkező veszprémi csapatot a több ezer román ember tapssal fogadta. Petre Cozma ekkor látta úgy, hogy semmi baja a két népnek egymással.
 
A tragédia emberi kapcsolatokat tett szorosabbá, a család új barátokat szerzett, egységesebbé lett általa a csapat. Ez az egység pedig hatalmas teljesítményt vitt véghez a halál utáni időszakban.
 
Erre sajnálatos módon találunk néhány példát a magyar sport történetében. Első ilyen jelentős emlék a pécsi női kosárlabda csapat, akik 1998-ban csapattársuk, Horváth Judit elvesztését követően lettek a klub történetében először bajnokok és Magyar Kupa győztesek ugyanabban az évben. Majd következett Fehér Miklós, a portugál Benfica csapat támadójának 2004-es halála, melyet követően a portugál csapat nyolc esztendő után lett ismét kupagyőztes hazájában. Egy esztendőre rá halt meg váratlan körülmények között a Dunaferr női kézilabda csapatának beállósa, Kulcsár Anita. A 29 éves játékos elvesztése után a dunaújvárosi alakulat bejutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe. Következett Zavadszky Gábor halála, s együttese, az Apollon Limassol tizenkét év után lett ciprusi bajnok.
 
Az elmúlt évek egyik legfájóbb halálesete, Cozma után, Kolonics Györgyé volt. A kenus az olimpiai felkészülés alatt lett rosszul és veszítette életét edzés közben. Párosbeli társa, Kozmann György keresett magának egy új, fiatal, mégis Kolonics versenystílusára hasonlító párt, Kiss Tamást. Ennek a triónak, mert Kozmann azt mondta, hogy a döntőben a hajóban lapátolt Kolonics is, a jutalmuk egy olimpiai bronzérem volt.
 
Nagyon érdekes volt számomra végigkövetni Marian Cozma életét, pályafutását, és ez által jobban megismerhettem őt. Nem én vagyok az egyetlen, aki ezzel a remek emberrel szívesen foglalkozik, hiszen amint látni lehetett az Emlékek című fejezetben, nagyon sokat próbáltak meg és próbálnak a mai napig méltó emléket állítani a tiszteletére. Nem csak külső szemlélőként, az anyag feldolgozása során lehettem jelen ebben a történetben, hanem résztvevője is voltam azon a bizonyos utolsó BL csoportmérkőzésen, a Montpellier ellen.
 
Úgy gondolom, hogy egy fantasztikus embert veszített el a világ és a két ország, egy olyan személyt, aki példaértékűen élte az életét. Sok kisgyermek, ifjú kézilabdázó meríthet belőle erőt a továbbiakban,

replika órák replicas relojes replika óra

de nem csak ők, hanem mi felnőttek is.
 
IRODALOMJEGYZÉK
 
Könyv:
Bakó Tihamér, dr.: Verem mélyén – Könyv a krízisről. Psycho Art Kiadó. Budapest, 2002.
Baróti Judit – Darcsi István – Donát Tamás: Semmit Isten nélkül – Marian Cozma emlékére. Kiadja: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata. Veszprém, 2009.
Viorst, Judith: Szükséges veszteségeink. Háttér Kiadó. Budapest, 2002.
 
Napilap:
Donát Tamás, Simon József: Gyógyír a léleknek. Nemzeti Sport. 2009. február 16.
Donát Tamás, Simon József: Könnyes búcsú országszerte. Nemzeti Sport. 2009. február 11.
Simon József: Elmondhatatlan az apa fájdalma. Nemzeti Sport. 2009. február 10.
Simon József: „Te vagy az angyalunk, Marian”. Nemzeti Sport. 2009. február 14.
Pietsch Tibor: Marian COZMA: utoljára nagybetűvel. Nemzeti Sport. 2009. február 9.
 
Film:
Kálomista Gábor: Szíven szúrt ország – Marian Cozma emlékére. Megafilm KFT. 2009.
facebuc.jpg
 
Magyar English Veszprém Kézilabda Fan Club MKB Veszprém KFC INweb Informatika